4. Rész

Zökkenőmentesen haladtunk Rotterdam felé, hajnali 7 óra volt, mikor álmosan kimásztam a saroknak nevezett ágyamból és a reggeliző Dunja mellé ültem.

- Jó reggelt – mosolyogva elém tolt egy gyors 3in1 kávét és visszabújt a papírok közé

- Neked is – rekedtes hangom, kócos hajam és a nem túl szexi juicy melegítőm így korán reggel is megbotránkoztató volt

- Milyen volt az első éjszaka?

- Nem vészes, kidőltem elég korán és sokat tudtam aludni – nos, miután mi elindultunk, Dunja, Silke, Tobias, Sebastian és én neki láttunk a mini turnés nappali-étkezőnkbe pókerezni. Világ életemben hülye voltam hozzá és ezt a tegnapiak is megerősítették. Tobias, a lelkes hangmérnök próbált nekem segíteni, de ehhez még az ő próbálkozásai is kevesek voltak. Jól elszórakoztunk, de gyanítom a sznob buszban jobban telt az este…

2 órával később begurultunk a hotel elé, míg a többiek a csarnok felé vették az irányt. Kicsit meglepődtem, hogy 20 fős csoport toporog a bejárat előtt, piros orral, didergő végtagokkal, fényképezőt és fényképeket tartva kezeikbe. A szent négyes és kísérőik 20 testőrrel bevonultak a hotelbe miután a srácok 1-1 autogrammot kiosztottak nagy nehezen. Felkaptam a cuccaimat és miután Dunja rám szólt, hogy nem lenne tanácsos úgy kisétálnom, hogy nincs rajtam napszemcsi, ezért, ha lennék olyan kedves… naná, hogy leszek olyan kedves. Bár fogalmam sincs, hogy magamon mit kéne takargatnom. Tény, hogy a sminknélküli fejemnél látott már szebbet a világ, de könyörgöm, nem az az életcélom, hogy pár 16 éves kislánynál bevágódjak. Silke volt olyan jófej és elmagyarázta, hogy néhány rajongó képes tök képtelen sztorikat kitalálni, ez csak óvintézkedés. Rajtam ne múljon, felveszem a napszemüveget (tök szürkületben), hogy ne gondolják rólam, hogy Tom kitartott nője vagy Gustav elvált, terhes menyasszonya vagyok.

Besétáltunk a hotelbe, majd mindenki kikapta a kulcsait és elvonulhatott a szobájába. Tylernek írtam smst, hogy minden szép és jó. Kicsit elveszve éreztem magam. Kellett volna valaki, akinek kidumálhatom magamból a nagy semmit. David kör sms-be közölte, hogy 2 óra múlva a hotel éttermébe mindenki, mert kajálunk és már leadta a rendelést. Hát jó, remélhetőleg Hamburg cukiságai nem kaviárt esznek tök lehetetlen és ehetetlen körettel, mert akkor fix, hogy pofátlanul rendelek magamnak valami középosztálybeli dolgot. Miután összekaptam magam, átpörgettem az összes holland csatornát és vettem egy jó forró zuhanyt, bepattantam a liftbe és lementem a többiekhez. Kis csapatunk kibővült Riával, aki csodák csodájára mosolygott. Te jó ég, ez legalább olyan sokkoló, mint lottót nyerni. Leültem az egyik szabad helyre és egy „hello, sziasztok” formai köszönés után rájöttem, hogy ez a barokk stílusú csecse-becse hotel rosszabb, mint nagymamám nappalija az összes lehető retró dologgal együtt.

- Na, hogy tetszik Hollandia? – ült le mellém Gustav, miközben a szemüvegét törölgette

- A hotel és a kora reggel sikítozó lányok alapján nem a kedvencem, amúgy fogalmam sincs… egyelőre – Gustav mackós és édes stílusa valahogy mindig jobb kedvre derít. Olyan csupa szív srácnak tűnik.

- Nyugi, itt nem kapsz desszert sütit egy kis fűvel – mosolygott, majd megfordult és az egyik producerrel beszélgetett. Ismét azaz érzésem volt, hogy új vagyok, kezdő vagyok, idegennek számítok, és hogy ez milyen szar dolog. Norah és Sarah nevetve boncolgattak ki valami studiós esetet és néha-néha hozzám fordultak. Próbáltak bevonni a beszélgetésbe, de nem sok mindent tudtam hozzáfűzni. 1 óráig eszegettünk, én pedig a vége fele már akrobatikus jeleneteket mutattam be a villámmal. Soha nem hiányzott még ennyire Tyler, ő tuti feldobta volna itt a monoton dolgokat

- Lara, 1 óra múlva gyere a lakosztályunkba, sajtótájékoztatóra kéne kisminkelni minket – szólt hozzám Bill, miután szép lassan felálltunk az asztaltól

Lakosztály? Na remek, a hotelben is C kategóriás szobába száműznek. Még egy indok, ami megerősíti, hogy ők a fejesek, én meg a személyzet azon tagja, aki tökéletesíti a tökéletlen fejüket.

- Jójó… de hova is?

- 7. emelet, 213. Csak kopogj be, ilyen kártya ízét nem tudok adni – elhúzta a száját, miközben felmutatta a kártyáját

Összepakoltam a sminkes cuccaimat, Bill tökéletes hajához való fixálókat, majd én is elkészültem, mert onnan egyből a hotel médiatermébe megyünk, ahol lesz egy negyed órás sajtós téma.

- Laraa, gyere csak be! A srácok a nappaliban vannak – Norah szó szerint berántott az ajtón, amint kopogtam

- Hű, de csini vagy! Tök rossz idő van és képes vagy felvenni egy Louboutin-t? Nem vagy semmi – Sarah nevetve sétált el mellettem, majd a fejével odabökött Bill felé, aki szinte készenlétben ült a széken

- Sziaszia, a szokásosat csináljuk oké? – nézett rám, miközben szorgosan pötyögött valamit a telefonján. Csak bólintottam, majd előszedtem a táskámból az alapozókat, púdereket stbstb, majd nekiláttam Billből porcelánbabát faragni.

Mind a négy srácnak szép bőre van, így nem sok munka van velük. Hamar végeztem is Bill sminkjével, hajával, majd Gustav és Georg is gyorsan kipattantak a kezeim alól. Egyedül Tom volt az, aki morcosan cammogott a székhez és mindenféle köszönés vagy akármi nélkül helyet foglalt és egy bunkó „gyorsan végezzünk” kijelentés után automatikusan lehunyta szemeit és engedte, hogy minimális alapozót vigyek fel az arcára. Végig azon gondolkoztam, hogy miért is ilyen ellenszenves velem? Úgy értem, hogy semmi rosszat nem tettem ellene.

- Tom… felemelnéd a fejed? – egész halkan szóltam hozzá

Nem szólt semmit, csak felemelte a fejét. Ria közben mellénk sétált, mellei alatt összekulcsolta kezeit és úgy nézte, hogy mit csinálok a barátja arcával, mintha vizsgaelnök lenne egy gyakorlati vizsgán.

- Szerintem túl sok az alapozó, töröld le és csináld újra – a szobában lévő alapzajnak számító pusmogás eltompult és mindenki ránk szegte a tekintetét. Tom kinyitotta szemeit és semmitmondó arccal nézett Riára, majd rám.

- Ez – böktem az egyik tubus felé – színezett hidratálókrém, amit minimális mennyiségben vittem fel az arcára, mivel szinte hibátlan a bőre. Ez – mutattam fel a kis palettát a kezembe – pedig korrektor az olyan minimális hibák eltűntetésére, amik a borotválkozástól is lehetnek, az pedig ott – egy tégely árválkodott már csak az asztalon – púder, hogyha 100 vaku villog egyszerre, akkor ne csillogjon a bőre a képeken. Szóval, ha megengeded, hogy kettőnk közül az egyetlen szaktudással rendelkező személy csinálja a dolgát, azt nagyon megköszönném. Nem mellesleg ezt a mondatot kétszer is átgondolnám, miután rajtad van annyi smink, hogy az már lassan mozgolódik az arcodon – rezzenéstelen arccal néztünk egymás szemébe

Mindenki kussban ült és kerek szemekkel nézett ránk. Tom csak üveges szemekkel nézett rám, majd kapcsolt az agya (vagy csak Ria villámló tekintete ösztönözte) és felháborodottan pattant fel a székről, felém magasodva.

- Te itt egy kicseszett alkalmazott vagy, nem engedhetsz meg magadnak ilyen stílust!

- Csak elmagyaráztam a barátnődnek, hogy mi mire is való – rántottam meg a vállam, majd becsuktam a palettát

- Te egy sminkes vagy… fogod? Ria pedig a barátnőm. Tudd, hol a helyed – egyre közelebb sétált hozzám, miközben szikrázó szemeivel megkövetelte, hogy álljam a tekintetét

- És te a szóvivője vagy? – felhúzott szemöldökkel néztem a fiú mögött álldogáló Riára, aki egy szót nem bökött ki azóta, hogy kicsit lekezelően beszéltem vele

Talán kicsit túlzásba estem, de hátat fordítva a kis brigádnak kisétáltam a szobából. Idegesen vágtam a földhöz a táskámat. Első normális munkanapom és máris szart kavarok magam körül. Erre is csak én lehetek képes. Tom lekicsinyítő oltogatása pedig aztán mindent visz. Miért ilyen undok velem? Nehogy azt gondolja, hogy elveszett kislány vagyok. Ha ő is végig csesztetni fog, akkor én se fogok jópofizni. Persze David azonnal a szobájába hívott alig 15 percen belül. Szinte már csomagoltam is össze, hogy eddig tartott a hatalmas pályafutásom a Tokio Hotelnél. Viszont amikor beléptem David szobájába, Bill már ott ült az egyik fotelben és egyből felkapta a fejét, mikor kinyitottam az ajtót…