DGIG Season 2 / Roosevelt és érzelmek

Sziasztok !

Amíg szerelik a gépemet addig valószínűleg megtudom oldani,hogy az oldal ne lássa kárát ennek a dolognak. Viszont lassabban fog haladni,mint alapjáraton így a Szilvitől kapott díjat se tudom most kitölteni, előre is elnézést de igyekszem ! Kárpótlásul itt a folytatás, szép napot :)

Az étterem terasz részére ültem,hogy az ismeretlen sms küldő észrevegyen , ha megérkezik. Rendeltem magamnak ásványvizet és a partot néztem. Nem voltak sokan, tekintve,hogy hétköznap volt és dél. Tény,hogy gyönyörű Los Angeles ezen része, de sokkal jobban csábított,hogy végre hazaérjek Hamburgba, távol ettől az őrülettől.

-         reméltem,hogy eljössz – ült le velem szembe Simone, ami őszintén megdöbbentett

-         Sim? Hát.. hát te? – meglepődve néztem rá

-         2 hete repültünk ide Gordonnal. Bill hívott fel,hogy hatalmas káosz van és Tom….

-         Figyelj, ha azért hívtál te is ide,hogy megpróbálj meggyőzni,hogy vetessem el akkor

-         Nem, dehogy – emelte fel tiltakozóan egyik kezét – Lara, én első perctől fogva támogatom a ti kapcsolatotokat. Riával se volt semmi személyes problémám, de a fiam…26 év kellett neki,hogy találjon egy lányt akit szeret, úgy igazán. És mikor ide jöttünk és megláttuk,hogy milyen állapotban van…. Lara én nem támogatom őt abban,hogy elvetessétek ezt a gyereket. De Tomnak nincsenek jó emlékei gyermekkoráról, ő még fél ettől. – simogatta meg a kézfejemet nyugtatóan

-         Én megértem Sim,hogy kiakadt. Én se ugrottam ki a bőrömből mert egy kisbabát várni kell, örülni kell neki és támogatnunk egymást, végig, hogy rendes családja legyen. Ez az egész médiacirkusz itt az Államokban, a sok rosszindulat és kavarás.. én nem ilyen helyre akarok kisbabát szülni. És azt hittem,hogy Tom kitalál valamit,hogy lesz egy arany középút ami mindenkinek megfelel és senki sem sérül. De egyedül hagyott, választás elé állított és én sose bocsájtanám meg magamnak,ha elvetetném ezt a babát

-         Még egy darabig itt leszünk a fiúknál. Tudod ,hogy rám számíthatsz – ölelt át

-         Nagyon jól esik, tényleg…

-         Arra kérlek csak Lara,hogy próbálj meg a fiammal beszélni, kérlek szépen nem akarom ,hogy tönkre tegye magát – láttam a szeméből az aggodalmat és őszintén szólva én is féltettem már Tomot

-         Megpróbálom, rendben ?

-         Köszönöm… és vigyázz az unokámra – puszilta meg a homlokom

2 napja csak azon gondolkoztam amit Simone mondott. Még nem vettem rá magam,hogy Tomhoz elmenjek és újra találkozzunk. Lassan 3 hete nem láttam és szörnyen hiányzott. Lassan de biztosan haladtam azon a rögös úton amit egyszer már végig jártam,mikor LA-be akartam jönni. Csak most azért harcolok,hogy Hamburgba visszamehessek. A hasam minimálisan látszódik de tényleg csak egy picike változás vehető számomra észre. Rajtam kívül csak 1 embernek tűnne fel de ugye ő már nem kíváncsi rám..

Éjjel 1 órakor csörgött a telefonom. Mikor megláttam Sarah nevét rossz érzés kapott el így azonnal felvettem

-         igen ?

-         Lara, azonnal gyere  a Roosevelt  Hotelhez, könyörgöm

-         Miért, mi történt ? – de már kipattantam az ágyból és a farmeromat rángattam magamra

-         Tom.. és, csak gyere ide, kint várlak – azzal bontotta a vonalat én pedig eszeveszett tempóba rohantam egy pulcsiban és farmerben az utcára,hogy leintsek egy taxit. Miután lihegve megmondtam,hogy hova kérem a fuvart szörnyű pánik lett rajtam úrrá. Bill látogatása, Sim figyelmeztetése és kérése….

-         Istenem Tom, mi lehet veled ? – suttogtam magam elé meredve

Sarah tényleg a bejáratnál állt, koktélruhában, a telefonja képernyőjét idegesen nyomkodva

-         Sarah!! – futottam hozzá

-         Lara, végre. Gyere gyorsan – karon ragadott és elkezdett befelé húzni. Az emberek megbámulták a nem helyhez illő ruházatomat de cseppet sem érdekelt. Felraktam a csuklómra a vipes karszalagot ami Sarahnál volt majd sietősen mentem utána

-         De mondd már,hogy mi az isten van vele

-         Ivott, nem is keveset aztán eltűnt. Úgy jött vissza,hogy be volt drogozva, magán kívül van. Teljesen megvadult és csak téged akar… - fordult be egy márvány folyosóra majd onnan a fénylépcsőkön haladtunk a vip felé. Bevan drogozva…csak ez járt a fejembe. A 2. nagyobb boxot elhagyva észrevettem,ahogy Tom háttal áll nekem, teste teljesen merev pozíciót vett fel, Georg fogja a vállát és Bill hevesen magyaráz neki. Amint észrevett intett én pedig szinte futva tettem meg azt a pár métert.

-         Lara, végre. Kérlek csinálj valamit Tommal – Norah könnyes szemekkel fogta meg a kezem

-         Beszélj picit vele, jó? – fordult felém Bill majd mellé léptem és egy teljesen más Tom nézett rám,mint eddig…

-         Tom – érintettem meg az arcát remegő ajkakkal ő pedig felsóhajtott

-         Menj innen.. – nézett át a fejem fölött

-         Kérlek, levegőzzünk kicsit  - fogtam meg a kezét ő pedig furcsán bólintott. Előre ment mivel fogalmam se volt,hogy innen hogy jutunk ki valami nyugis helyre. Végül a kert részbe mentünk ahol 1-2 ember volt csak. Tom leült a padra és térdére hajtotta a fejét

-         Mit keresel itt?

-         Sarah hívott,hogy teljesen ki vagy

-         És?

-         Mit és Tom? Aggódom miattad, mindenki aggódik miattad. Miért teszed ezt, hm? Nekem kéne a föld alatt lennem,sajnáltatnom magam és tönkre tenni az életem,mert engem hagytál magamra

-         Nem – emelte fel a hangját indulatosan – te választottál magadtól,hogy ez így lesz és kész. Pedig melletted lettem volna, ha belemész abba a kibaszott abortuszba – rúgott bele a pad lábába

-         És hálásnak kéne lennem,hogy de tök jó, miközben kikaparják belőlem a gyerekünket, addig te fogod a kezem ??

-         hagyd már abba, jesszusom  - ordított rám én pedig ijedten rezzentem össze – nem születhet meg , nem érted ?

-         már miért ne születhetne meg, ha én akarom?

-         MERT ÉN NEM – ordította magából kikelve – én még nem vagyok rá készen, ami annyit jelenet,hogy nem is akarom még. Így nem születhet meg érted? Az én apám se akart minket, le is lépett aztán pénzt akart belőlünk csinálni. Tudod milyen mikor az apád lelép akire egészen addig felnéztél? Rémes. Érted Lara, 6 évesen ott hagy mert csak, mert van jobb élet,mint amilyen a miénk. Nem akarom,hogy egyedül neveld fel és szenvedj,mint az anyám. És én még nem akarom és nem akarom elhagyni őt,mint az apám minket. Egyszerűen jobb neki, ha még nem születik meg, értsd már meg – soha nem láttam még Tomot ilyennek. Ennyire sebezhetőnek és védtelennek. A szemei vörösek voltak és a pupillái tágak a kábítószer hatásától, de ennek ellenére sokkal feltűnőbb volt az a sok kín és szenvedés amit a régi sebek feltépése okozott. Szorosan öleltem, húztam magamhoz. Olyan erősen öleltem és ő ugyanekkora erővel ölelt vissza. Megakartam védeni és megnyugtatni. Annyira sajnáltam őt az emlékei és a gyerekkora miatt.

-         Nyugodj meg, nincs semmi baj – simogattam erős hátát

-         De igen is van, én megőrülök nélküled. De nem csinálhatom ezt veled végig, képtelen vagyok rá – még szorosabban vont magához

-         Nézz rám – toltam el magamtól picit, arcát kezeim közé vettem – te jó ember vagy Tom. Nem ismerem az apádat, nem tudom milyen, de te…te nem vagy rossz ember. – cinikusan felhorkantott – komolyan mondom. Harcoltál értünk, a testvéredet mindennél jobban szereted, ő az életed és a családodat és a barátaidat is így véded. Én pedig szerelmes vagyok beléd, saját magad miatt, érted? Mindennek ellenére én piszkosul szeretlek Tom – belekönnyeztem az  utolsó mondatomba ő pedig iszonyat lassan csókolt meg. 3 hét után végre ölelt és csókolt.

-         Én is szeretlek – suttogta az ajkaimba – menjünk haza. Olyan fáradt vagyok -  magához húzott majd fejét az én fejemre hajtotta. Szóltam Billéknek,hogy hazamegyek vele és minden rendben van, majd megvártuk amíg a srácok egyik biztonsági embere a range roverrel begurul a hátsó kijárathoz. Tom szinte félig elaludt rajtam a hátsó ülésen én pedig tudtam,hogy az igazi,komoly beszélgetés még várat magára holnapig…