November 15, 2013

I can't do this anymore/ 1. rész

Sziasztok ! Mivel nagyon nem érkezett érdeklődés a másik sztori iránt így inkább egy novellát hoztam nektek ,amit 2 részre bontottam. Remélem tetszik, chatbe írjatok véleményt. Szép napot :)



Idegesen tördeltem a kezeimet miközben a magassarkúm platformos részét türelmetlenül dobbantottam a földhöz, újra meg újra.
-    Lara, nyugi már... - Sarah ugyanolyan feszülten ült mellettem majd mikor nyílt az ajtó egyszerre kaptuk fel a fejünket
-    fáradjon be, a doktor úr már várja – mosolyogva invitált be az asszisztens mi pedig sietősen indultunk utána


-    semmi ok az aggodalomra, csak egy kis élet fordította fel picit a szervezetét, természetes a sok rosszullét, és a kimaradt menstruáció oka is ő lenne – az orvosom ragyogó arccal mutatott a monitorra én pedig döbbenten néztem barátnőmre majd újra a monitorra
-    tessék? Az nem lehet... én gyógyszert szedek..szedtem – hitetlenkedve és könnyekkel kűzdve bámultam még mindig a képernyőt ahol a kisbabám egy pici fekete kis pöttyként mutatkozott be
-    ez előfordul Lara, a gyógyszer mondhatni a legbiztonságosabb de néha, igaz ritkán, de előfordul. Például ha egyéb erős gyógyszereket szedett egy betegség miatt vagy... - mondta mondta de én szinte semmit nem hallottam belőle


-    és most mi lesz ? - 2 hét telt el azóta,hogy az orvostól megtudtuk,hogy kisbabám lesz
-    mi lenne? semmi
-    Lara nem menekülhetsz el ezelől. Tomnak  el kéne mondanod
-    ugyan már miért kéne ? - húztam a hasam elé egy kis párnát – megbeszéltük,hogy ennyi volt
-    ez azért nem így volt... ő csak féltett téged és annyi veszekedés és távollét miatt jobb így mindkettőtöknek. Viszont ma a Purplebe lesz egy buli, Tom szólt,hogy neked is szóljak..
-    nincs kedvem Sarah....
-    de a csajok is jönnek és Bill is annyira szeretné – könyörögve nézett rám én pedig végül belementem, hiszen Ő úgyis visszamegy LA-be és sose tudja meg,hogy babát várok tőle...


-    Laraaaaaaa, megvártalak áám a barátunkkal – Bill kicsit részegen de ígyis irtó édesen szorongatott a kezében egy üveg Jim Beam-et

-    ma nem kellett volna drága – viszonoztam erős ölelését
-    meert? - értetlenül nézett rám
-    nem kívánom az alkoholt de egy mentes mojitot megiszok veled
-    ne idegesíts – lemondóan leintett majd töltött nekem a szokásos italból
-    Bill, ne tukmáld mindenkire a piát, nem kívánja – Tom kellemes hangja csapta meg a fülemet engem pedig kirázott a hideg...




-    szóval itt bujkálsz – a zsúfolt buli, rengeteg ember, fülledt levegő kicsit sok volt így az első trimeszterbe mikor a legjelentéktelenebb dologtól is felfordul a gyomrom
-    nem bujkálok , csak levegőzöm..
-    és nem iszol semmit, csak limonádét – koccintotta meg a poharamat
-    talán zavar? - néztem továbbra is a városra
-    hogy vagy Lara ? - nézett rám áthatóan
-    voltam már jobban – rántottam meg a vállam
-    furcsa vagy.... - fordított maga felé
-    Tom, csak kijöttem levegőzni, nem kívánom a piát és fáradt vagyok. Mi ezen olyan baromi furcsa ?
Tom mereven nézett rám majd hirtelen ölelt szorosan magához
-    holnap vissza kell mennem és nem akartam úgy elhagyni Hamburgot,hogy előtte nem győződöm meg róla,hogy rendben vagy....
-    3 évig együtt voltunk és alig 1 hónapja szakítottunk. Ne várd tőlem,hogy kicsattanjak a boldogságtól – mégis úgy kapaszkodtam belé,mintha mentőöv volna és annyira de annyira elmondtam volna,hogy ne menjen el,maradjon velem mert tőle vagyok terhes és olyan boldogok lehetnénk.
-    Ígérem,hogy minden rendben lesz és boldog leszel...de jobb így, mindkettőnknek


2014. Szeptember

-    elég volt már az alvásból, igaz szerelmem ? - emeltem ki kiságyából az alig 2 hónapos kisfiamat majd mosolyogva néztem ahogy a pici öklét próbálja a szájába erőltetni.
Miután Tom és a többiek elmentek, Sarah végig falazott nekem így nem volt semmi kétségem afelől,hogy Tom soha nem tudja meg,hogy van egy kisfia. Meg aztán mióta visszament Los Angelesbe nem egy képet hoztak le az újságok ,amikben mindig más más nővel tűnt fel. Lassan kezdtem megbarátkozni a gondolattal,hogy teljesen feleslegesen táplálok magamban naiv reményeket,hogy majd egyszer minden jó lesz és mi együtt leszünk. Mégis ahogy Beni nő egyre inkább kezd Rá hasonlítani. Az óriási barna szemei, pisze orra és a furcsa formájú füle mind arra utal,hogy igazi kis Kaulitz. Nekem pedig minden alkalommal az apukája jut eszembe.

Ettől függetlenül hihetetlenül boldog voltam. Amint megpillantottam őt először tudtam,hogy az életem megváltozott. Hogy most már minden csakis róla szól. A belvárosi kis lakásomról pedig üvöltött,hogy kisbaba költözött be. Az apró kis tárgyak, játékok, cumisüvegek,nyugtató altatódalt zenélő kis játékok és azaz édes babaillat körbeölelte az egész lakást. Nekem már Beni volt az életem akkor
is, ha minden éjjel Tom után epekedve aludtam el.



-    gyere, beengedjük Saraht – indultam el az ajtó felé kisfiammal a karjaimba, mikor meghallottam a csengőt – megint otthon hagyta a mobilját és nem csörgött ide,hogy beugrik – miközben ajtót nyitottam megigazítottam Benin a kis pulcsiját majd az ajtóban álló vendégre néztem, aki egy kicsit se hasonlított Sarahra. Teljesen lefagyva,kővé dermedve néztem a velem szemben álló Tomra aki hasonlóan bámult felváltva rám és Benire
-    Tom... - szinte suttogva ejtettem ki a nevét de ő időben összekapta magát
-    beengedsz? - meg se várva a válaszomat kikerült és besétált a nappaliba én pedig követtem őt
-    hogy kerülsz ide ? - néztem rá feldúltan közben jobban betakargattam Benit aki egy kis takaróba bugyolálva, békésen nézelődött kezeim között
-    mit akar ez jelenti, hm ? - mutatott a kiságyra, a játékokra és idegesen pillantott körbe újra meg újra de a szeme mindig rajtam akadt meg. Rajtam és a kisbabánkon...
-    menj el innen Tom...


-    kitől van ? - lépett közelebb – amint leléptem te már találtál is magadnak valakit aki jól felcsinált ? - idegesen állt meg előttem. Könnyes szemekkel néztem fel rá majd Benire néztem. Tom fújtatva fürkészte a tekintetem és végre jobban megnézte a kisfiúnkat aki szintén érdeklődve nézte őt. Tom arca lassan átalakult idegesből döbbenté én pedig szinte remegve vártam a reakcióját,mikor tudatosul benne,hogy Beni bizony az ő fia
-    nem.... az nem lehet – nyögte ki döbbenten
-    nem csinált fel senki – töröltem le könnyeimet – úgy mentél el,hogy én már terhes voltam...tőled
-    nem...nem...
-    ha nem jössz ide, így...hogy nem is szólsz meg semmi akkor soha nem tudtad meg volna Tom – törtek felszínre újabb könnycseppek – én elakartam innen költözni,hogy új életet kezdhessek a kisfiammal !
-    Mit műveltél Lara ? - vádlóan nézett rám – hm? Te már akkor tudtad,hogy terhes vagy és nem szóltál?? hagytad,hogy visszamenjek hónapokra-évekre és eltitkold előlem,hogy van egy gyerekem??? normális vagy?? pont te, mikor pontosan tudtad,hogy milyen gyerekkorom volt és,hogy én milyen apja is akartam lenni MAJD a saját gyerekemnek? Hogy tehetted ezt??  és hogy akartál eltűnni?? mit mondtál volna neki,mikor rólam kérdezett volna??? nem hiszem el, ezt komolyan nem fogom fel... - idegesen rúgott bele a a kanapéba majd a falba csapott öklével egyszer, kétszer...
-    mégis hogy mondtam volna el?? Azok után,hogy egyik napról a másikra kidobsz? Össze voltam törve, de nem akartam ,hogy azt hidd,hogy idáig fajulok és egy babával próbállak magamhoz kötni...
-    leszarom,hogy minek tűnt volna. Egy gyerekről beszélünk, felfogod???
-  igen képzeld felfogom mert rohadtul egyedül csináltam végig a 9 hónapot és az elmúlt kettőt is. Tudom,hogy én döntöttem így de hogyan mondtam volna el neked mikor rám sincs időd??? nekem nem a nyamvadt pénzed kell, mert csak ennyit tudtál volna nekünk adni – sírva fordultam el tőle és szorosan öleltem magamhoz Benit aki kezdett nyugtalanná válni ahogy egyre idegesebb lettem
-    nem akarom elhinni,hogy eljövök 1 év után,hogy meglátogassalak és azt kell megtudnom,hogy van egy 2 hónapos kisfiam....
-    felejtsd el Tom – vettem egy mély levegőt
-    tessék?
-    Felejtsd ezt el, az egészet. Menj vissza LA-be és verd ki a fejedből,hogy van egy fiad...
-    te megőrültél??
-    menj el kérlek...
-    kérem !
-    Tessék? - értetlenül néztem rá
-    a fiam... had fogjam meg – nem is nézett rám, a pici babakék takaró között forgolódó kisemberről le se vette a szemét. Lassan elé léptem és óvatosan nyújtottam át neki. Tom mintha gyakorlott apuka lenne, egyből megtámasztotta fejét majd mindkét kezével, biztonságosan tartva őt, emelte magához közelebb. Szinte felfoghatatlan volt,hogy így látom őket. A férfi akit a mai napig szeretek, karjaiban pedig a kisfiúnk, a mi pici babánk.
-    Tom.. kérlek – hangom megremegett az elém táruló kép láttán
-    hogy hívják? - simogatta meg arcát
-    Beni... - Tom pedig elmosolyodott. 


 Egyszer, mikor még együtt voltunk, volt egy hosszú beszélgetésünk,hogy milyen házunk lesz, milyen béna neveket adunk majd a kutyáinknak és hogy hívják majd a gyerekeinket. Megegyeztünk,hogy először kisfiúnk lesz aztán kislányunk mert az olyan tipikus és Beninek illetve Hannahnak fogjuk majd őket elnevezni.
-    Szia Beni... - Tom szinte suttogva beszélt hozzá majd egy apró puszit nyomott a homlokára. Beni pedig Tom egyik ujját szorongatva aludt el ismét.



A könnyek úgy csordultak le az arcomon, egymás után,hogy már szinte észre se vettem. Nem tudtam,hogy mi lesz ezután de a legrosszabb amitől tartottam,hogy Tom tudomást se akar majd róla venni, nem következett be. Megbabonázva nézte őt majd újra rám nézett.
-    remélem tudod,hogy nem tilthatod el tőlem...
-    és hogy tervezed? Webcamon mutogatom majd mindennap mert te egy másik kontinensen leszel? - vettem át tőle Benit majd óvatosan lefektettem a nappaliban lévő kiságyába
-    rohadtul nem tudom még egyelőre de ha megpróbálod vagy eltűnsz vagy bármi, elperelem tőled – szavai kemények voltak és határozottak
-    mi...? - ajkam megremegett, nem akartam hinni a fülemnek
-    ne próbálkozz Lara, épp elég szarságot csináltál eddig is – kapta el a karom és szinte követelte,hogy rá nézzek
-    ne csináld ezt Tom – néztem rá könyörögve – kérlek, ne vedd el tőlem a kisbabámat
-    miért te mit csináltál hm? Megtagadtad tőlem. Hogy tudjak róla, hogy lássam őt először. Hogy ott legyek a születésénél,hogy én hozhassam haza,hogy itt legyek és lássam ahogy fejlődik. Ha nem jövök haza és nem állítok be váratlanul, soha nem tudtam volna meg,hogy van egy fiam. Te milyen jogon tagadtad meg őt tőlem ? - olyan fájdalom volt a szemében,mint még soha. Alig pár perce ismerte meg a kisfiát de máris foggal körömmel harcol érte. Én pedig olyan büszke lettem volna rá emiatt, ha éppen nem fenyegetne azzal,hogy elveszi tőlem.
-    Sajnálom – zokogtam fel szorító keze alatt – sajnálom sajnálom, de ne tedd ezt velem. Tudom,hogy elkellett volna mondanom de nagyon féltem ,hogy őt is úgy megtagadod,mint ahogy a mi együtt töltött éveinket. Nem akartam,hogy elküldj és... csak próbáltam akkor védeni magam és a kisbabámat egy újabb csalódástól. Kérlek értsd meg – végig a szemeibe néztem,hogy tudja... nem hazudok
-    most mennem kell mert üzleti ebédünk lesz , de ezzel még nem zártuk le a dolgokat. Ha eltűntök mire visszaérek, már hívom is az ügyvédem és addig nem nyugszom amíg Los Angelesbe nem vihetem magammal,mint hivatalos gyámja. Megértetted ? - teljesen összetörve bólintottam ő pedig egy ideig még az arcomat fürkészte majd egy hatalmas sóhaj után elengedett, megdörzsölte a csuklómat és a kiságy felé fordult. Megtámaszkodott az ágykereten majd lehajolva megpuszilta Beni arcát. A kijárat felé indult de mielőtt kilépet volna még visszafordult
-    pár óra és itt vagyok, ne feledd mit mondtam...
Az ajtó halkan csapódott én pedig zokogva kuporodtam le a fal mellé. Végleg elvesztettem őt...

No comments:

Post a Comment